Myofunkcionális fogszabályozás: miben más, mint a hagyományos?

Mi az a myofunkcionális fogszabályozás?

A myofunkcionális fogszabályozás abból indul ki, hogy a fogak helyzetét nem csak az öröklött adottságok és az állcsont formája határozza meg. Számít az is, milyen erők érik őket egész nap: hol pihen a nyelv, hogyan lélegzik a gyermek, hogyan nyel, és mennyire tudja zárva tartani az ajkait.

Ezért a kezelés nem csak a fogsorra irányul. A puha, kivehető készülék mellé otthoni gyakorlatok társulnak, amelyek a nyelv, az ajkak és a száj körüli izmok működését célozzák.

A gyakorlatok egyszerűek és rövidek: a nyelv nyugalmi helyzetének megtalálása, az ajakzárás, a nyelés összehangolása. Nem sportteljesítmény, hanem napi néhány perc, amit a gyermek az életkorának megfelelő formában végez. A rendszeresség számít, nem az intenzitás.

Miben más, mint a hagyományos fogszabályozás?

A legegyszerűbb különbség: a rögzített készülék a tünetet mozgatja, a myofunkcionális megközelítés a működést is próbálja rendezni. Mindkettőnek megvan a helye, a kérdés az, hogy a gyermekednél melyik indokolt.

• Mit céloz. A rögzített készülék a fogak helyzetét állítja. A myofunkcionális kezelés emellett a légzéssel, a nyelvvel és a nyeléssel is foglalkozik.
• Mikor a leghatékonyabb. A myofunkcionális út akkor ad a legtöbb mozgásteret, amíg az állcsont még fejlődik. A rögzített készülék jellemzően később, a maradó fogazat kialakulása után kerül szóba.
• Hogyan viselik. A tréner kivehető, így az étkezés és a fogmosás marad a megszokott. A rögzített készülék a fogakra van ragasztva, és folyamatosan bent van.
• Mi kell hozzá. A myofunkcionális kezelés együttműködést és otthoni gyakorlást igényel. A rögzített készülék kevesebb napi feladatot ad, de gyakoribb rendelői kontrollt.

A visszarendeződés az a pont, ahol a különbség a legjobban látszik. Ha a fogakat elmozdítjuk, de a nyelv továbbra is rossz helyen van és a szájlégzés megmarad, ugyanazok az erők hatnak tovább, amelyek eredetileg is elmozdították őket.

Kinek jöhet szóba?

Jellemzően akkor merül fel, ha a fogazati eltérés mellett a szájfunkciókkal is van tennivaló. Például ha a gyermek nyitott szájjal alszik vagy szájon át lélegzik, ha nyeléskor előretolja a nyelvét, ha még cumizik vagy ujjat szop, vagy ha a maradó fogaknak láthatóan kevés a helyük.

Ezek a jelek önmagukban nem jelentenek diagnózist. Azt, hogy a myofunkcionális út indokolt-e, a vizsgálat dönti el, és az is előfordul, hogy egyelőre csak megfigyelésre van szükség.

Felnőtteknél a helyzet más. Az állcsont fejlődése ekkorra lezárult, így a myofunkcionális megközelítés inkább kiegészítő szerepet kap: a funkciók rendezése segíthet abban, hogy egy sínes kezelés eredménye megmaradjon.

Mit nem old meg?

Érdemes reális elvárásokkal indulni:

• Összetettebb fogazati vagy csontos eltérésnél rögzített vagy más típusú fogszabályozás lehet szükséges, esetenként a kettő kombinációja.
• Ha az orrlégzést tartós orrdugulás, allergia vagy más légúti ok akadályozza, a gyakorlatok önmagukban nem szüntetik meg a kiváltó okot.
• Együttműködés nélkül nem működik. Ha a gyermek nem viseli a készüléket és nem gyakorol, nem várható változás.

Hogyan derül ki, melyik út a jó?

Egy felméréssel. Megnézzük a fogsort, a harapást, a légzést és a száj működését, majd elmondjuk, mit látunk és mit érdemes tenni. Ha a myofunkcionális megközelítés nem a megfelelő, azt is megmondjuk, a cél nem az, hogy mindenkit ugyanazzal a készülékkel kezeljünk.

Érdemes előtte összeírni, mit tapasztalsz és mióta: hogyan alszik a gyermek, horkol-e, van-e tartós orrdugulása, mit vettél észre nyeléskor vagy beszéd közben. Ezek a hétköznapi megfigyelések sokszor többet mondanak, mint maga a fogsor.

Gyakori kérdések